Fürdőszoba fűtés elektromos fűtéssel

Az ősz beköszöntével, fokozatosan csökken a hőmérséklet mind kint, mind pedig az otthonunkban. Az addig megszokott kellemes meleget, fűtés és szellőztetés hiányában felváltja az egyre hűvösödő párás levegő. Sokan igyekeznek minél későbbre kitolni a fűtési szezon kezdetét, ám ez kedvezőtlen a nedves ruhák, törölközők szárítása szempontjából.

Senki sem szereti, ha az éppen használni kívánt törölközője vizes és ezzel funkcióját nem tudja betölteni. A Radeco Adamo elektromos törölköző szárítói erre a célra kitűnő megoldást jelentenek. Nem kell a meglévő fűtési rendszerbe bekötni, attól függetlenül üzemeltethetjük, akkor, amikor szükség van rá. Mindössze egy földelt konnektorra van szükség, és a felszerelést követően máris üzemkész.

A fűtőtest szinterezett, festett acélprofilból készül, ami glikol folyadékkal van feltöltve. Ebben foglal helyet egy sajátos felépítésű elektromos fűtőegység, amit egy elektronikus termosztát szabályoz. A törölköző szárítók különböző méretben és ehhez igazodó villamos teljesítményben érhetők el. Méretéből adódóan képes akár egy kisebb fürdőszoba befűtésére is.

Fűrdőszoba fűtés, mint elektromos padlófűtés kiváló megoldást lehet. A padlófűtés nagy előnye más fűtési megoldásokkal szemben, hogy az alulról érkező meleg miatt alacsonyabb hőmérséklet is elegendő azonos hőérzethez. Ez kifejezetten hasznos az olyan helyiségeknél, mint a fürdőszoba, ahol egyébként is magasabb hőmérsékletet igényelnénk a megfelelő komfortérzet eléréséhez.

A Raychem QuickNet fűtőhálói közvetlenül a járólap alá, a csemperagasztóba rakhatók. A vékony, mindössze 3,5 mm vastag, öntapadós hálók, gyors telepítést tesznek lehetővé. Biztonságos, karbantartást nem igénylő megoldás, legyen szó új építésről, vagy felújításról. Alkalmazhatók fő- vagy kiegészítő fűtésként egyaránt. Kiegészítve egy programozható termosztáttal, minden este kellemes meleg várhat minket a fürdőhelyiségben, és a vizes járólap is könnyebben felszárad.

forrás:ezermester.hu

 

Fűrdőszoba fűtés